személyre szabott szolgáltatás

A szállítmányozás személyre szabott szolgáltatás

Aki egyszer bekerül a logisztika világába, az aligha fogja tudni elhagyni, hiszen minden eset más és pont ezért rettentően érdekes. Ennek megfelelően pedig a személyre szabott szolgáltatás a logisztikával és szállítmányozással foglalkozó cégek egyik legalapvetőbb eszköze. Nincs két egyforma eset, hiszen nincs két egyforma megrendelő sem. Egy ilyen projektnél pedig rengeteg mindent szem előtt kell tartani, mint például az áru tulajdonságait, a legmegfelelőbb szállítási módot, a küldő és a fogadó ország szabályozásait és még lehetne folytatni a sort. Ezekhez mérten pedig, a személyre szabott szolgáltatás fogalma itt igazán indokolt. A jó szolgáltató pedig meg is tesz mindent annak érdekében, hogy a megbízókat teljes körűen kiszolgálja és maximalizálja az elégedettségüket. A személyre szabott szolgáltatás keretében 3 dolog az, ami igazán számít. A fuvarozás legyen gyors, az áru érjen el a megfelelő helyre, méghozzá változatlan állapotban és mindez történjen meg úgy, hogy a költségek is a földön maradnak.