Sokáig bírja a LED lámpa

Tartós a LED lámpa

Tartós a LED lámpa

Amióta megjelentek az első izzók, azóta folyamatosan fejlődnek. A növekvő emberiség igényeit folyamatosan ki kell elégíteni, ezért igyekeznek mindenből minél többet gyártani. A folyamat eddigi legvégső terméke a LED lámpa, ami kifejezetten nagy hangsúlyt fektet az energiatakarékosságra.

A történet kicsit röviden valahogy úgy néz ki, hogy az első tömeggyártásba került fényforrásoknak megszabták az élettartamát maximum kétezer órában. Ez még ma is látható a hagyományos száz wattos körték dobozán. Képesek voltak készíteni olyat is, amelyik akár ennek sokszorosáig is bírta a strapát, ahogyan a jelenlegi LED lámpa, de ezt elvetették, mert a gazdaságnak pörögnie kellett, és ezt csak a folytonos termeléssel tudták elérni.

Az egyre fogyatkozó erőforrások aztán mégis azt az elvet vitték tovább, hogy jobb olyan termékeket létrehozni, amelyek sokáig bírják a terhelést. A mai modern LED lámpa már ezek közé tartozik. Nem ritka, amelyik tízezer órát is kitart, de akár ennél többre is képesek lehetnek a gyártási technika függvényében.

Print Friendly, PDF & Email

Comments are closed.