Sajnos a legtöbb betegség nem válogat, egyformán érint nőt és férfit, felnőttet és gyermeket. Ilyen, bárkit érintő bőrbetegség az ekcéma is, ami pirosodás, viszketés formájában jelentkezik. Azonban, mint a legtöbb betegségnek a hátterében, az ekcéma esetében is valamilyen lelki konfliktus „bújik” meg. Tulajdonképpen nélkülözésektől való félelemmel, önmagunk leértékelésével és legfőképpen a szeretet hiánnyal köthető össze ennek a kellemetlen problémának a megjelenése.
Rossz a kapcsolatunk a külvilággal, önmagunkkal, nem tudjuk elfogadni és szeretni sem magunkat, sem mást, ami egy idő után jól láthatóvá válik a másik ember számára is. Az ekcéma megjelenhet a test bármelyik részén, amit nem lehet eltakarni, eldugni. Ezzel megmutatjuk környezetünknek az önmagunkról alkotott képet, ami tulajdonképpen egy hamis kivetítése énünknek, hiszen minden a szeretet hiányra vezethető vissza. Amennyiben megtanuljuk elfogadni, értékelni és szeretni önmagunkat, nem élünk állandó félelemben, elszigetelődésben, máris a gyógyulás útjára léptünk.