Amikor Pécsről van szó, nem árt tudni, hogy ez a város mindenképpen megérdemel nem egy, de annál jelentősen több napot is! Nem csak azért, mert annyi a látnivaló (de, annyi), hanem azért is, mert ha valaki nem szán időt arra, hogy bejárja az utcáit, a tereit, annak nem fog átjönni, milyen Pécsett lenni. Egy Pécs hotel, a belvárosban képes lesz több napra garantálni azt, hogy valaki rendesen fel tudja fedezni magának a várost, úgy, ahogyan azt kell! Persze nem akármilyen apartman Pécs belvárosában, hanem a Hortenzia, mely egy belvárosi ingatlan első emeletén kapott helyet, így Önnek nem kell mást tennie, mint kivennie a lakást, és máris lesz egy olyan szállás a kezében, mely közel esik a történelmi belvároshoz, s amihez még csak nem is kell sokat sétálni, ha valaki éjszaka nyugovóra szeretne térni. Ez az apartman Pécs belvárosában ráadásul mind helyi tömegközlekedéssel, mint távolsági autóbusszal, sőt még vonattal is könnyedén megközelíthető; aki pedig autóval érkezik, annak hétvégén nem kell a parkolással foglalkoznia, mert az ekkor mindenhol ingyenesen igénybe vehető! Pécs nem lesz egyetlen napos elfoglaltság, még jóindulattal sem – érdemes hát így szállást szervezni!