A fajátékok nem mennek hamar tönkre

Fajátékok

Vannak olyan gyermekek, akik szeretnek alkotni, építeni. Ha támogatni akarjuk őket a tevékenységükben, fejlődésükben, a fajátékok erre a feladatra különösen alkalmasak. Több érv is szól mellettük, amelyekre megéri odafigyelni. Hihetetlenül tartósak és természetesen környezetbarát anyagból készülnek.

Ellentétben a műanyagokkal, a fajátékok nem törnek, nem repednek meg kisebb terhelésre és még hő hatására sem lágyulnak el. A lurkók olykor az indulataiknak, hangulatuknak megfelelően, akár ki is vetkőzhetnek magukból és ilyenkor megesik, hogy a fajátékok bizony métereket repülnek a szoba egyik sarkából a másikba. Szerencsére ez nem jelent különösebb gondot, mert a lecsillapodott kedélyek után lehet folytatni a rendeltetésszerű tevékenységet.

A fajátékok rendkívül sokféle kivitelben lelhetőek fel a fairplaytrade.hu oldalon. Ismerjük meg az összes változatot, hogy aztán jó döntést tudjunk hozni a vásárlásra vonatkozóan! Komoly megfontolásra ad okot, hogy nagyszámú, kisebb darabokból felépülő fajátékok mellett tegyük le a voksunkat vagy inkább a kevesebb, nagyobb típusok lesznek a nyerők? Ha nem szeretnénk, hogy a lakás minden sarkában találjunk egy-egy összetevőt, akkor a nehezebben elrejthető elemek az ideálisak, amelyeket még véletlenül sem tud lenyelni a gyermekünk.

Öröm lesz nézni, ahogy a kreativitását kihasználva, a csöppség mit alkot meg a fajátékok segítségével. Hagyjuk kibontakozni a benne megszülető képvilágot és segítsünk neki abban, hogy azt kinyilváníthassa! Tapasztalni fogjuk, hogy a fajátékok milyen előnyöket kínálnak a többi változattal szemben. Ráadásul még közelebb is hozzuk a természetet ilyen mód a picikhez.