Néha az élet úgy alakul, hogy szükségünk volna valamire, ami hozna egy kis boldogságot és gazdagságot. Az akvamarin jelentése a boldogság köve, mert úgy tartják, hogy ez az erős gyógyító hatású ásvány magában hordozza a harmóniát, a nyugalmat és a kiegyensúlyozottságot. Olyan képességet is tulajdonítanak az ásványnak, hogy segít megkülönböztetni a hazugságot az igazságtól.
Maga a neve a latin aqua marina szóból származik, aminek jelentése a tenger vize. Ilyen a megjelenése is, hiszen gyönyörű kékes, zöldes színű. A berill kék színű változata ez az ásvány, aminek a kő vastartalma határozza meg a színét. A vas által okozott szennyeződés hatására a színe a mély zöldeskéktől egészen a halványkékig változhat. Az akvamarin jelentése továbbá az is, hogy megvédi viselőjét az emberek befolyásától és hatásától.
Hozzájárul, hogy meg tudjunk szabadulni az áldozatszereptől, hatása által erősebbek és bátrabbak leszünk. Nem véletlenül szokták a bátorság kövének is tekinteni. Testre, szellemre és lélekre egyaránt jó hatással van az ásvány, ezért remek ötlet beszerezni. Tehát igazán pozitív az akvamarin jelentése, a kőről úgy tartják, hogy megvédte a tengerészeket, ezért minden tengeren végzett tevékenység idején ajánlott a viselése.
Tengeribetegség ellen védelmet nyújt, aminek köszönhetően a tengeri utazók köveként is ismert. Az akvamarin jelentése és hatásai szerteágazóak, amelyekről érdemes tájékozódni. Soha nem tudhatjuk, hogy honnan kapunk önbizalmat, segítséget a mindennapok elviselésére, a szellemi, lelki egészséghez. Meglehet, hogy éppen egy gyönyörű ásvány fog bennünket támogatni.