Manapság fontos, hogy a megszerzett tudásról bizonyítvánnyal is rendelkezzünk. Az angol nyelvvizsga tulajdonképpen a lezáró része egy tanfolyamnak, ahol megmérettetjük a tudásunkat és optimális esetben egy okmánnyal is gazdagodhatunk. Na, de a vizsgáig sok van! Először is be kell iratkozzunk olyan nyelviskolába, ahol nemcsak egy papírt kapunk, hanem használható nyelvi ismereteket is.
Aki teljesen nulláról indul, az alapfokú vizsgára kell összpontosítson, de aki már rendelkezik egy bizonyos fokú nyelvi tudással, megpróbálkozhat a közép- vagy felsőfokú angol nyelvvizsga letételével is. Honnan tudhatjuk, hogy milyen szinten helyezkednek el az ismereteink? A BeHappy nyelviskolánál a tanulók szintfelmérőt írnak, aminek a segítségével lehetséges az illető tudásának behatárolása.
A személyre szabott tanterv alapján történő tanfolyam után következik az angol nyelvvizsga. Dióhéjban ennyi, azonban azt is érdemes tudni, hogy a résztvevők itt egy próbavizsgán tesztelhetik le a tudásukat. Lehetséges, hogy a vizsga alapján mégsem elég a tudás egy bizonyos szintű angol nyelvvizsga letételéhez? Igen, ez megtörténhet! A hiányosságok azonban kitűnően pótolhatóak a 10 hetes, intenzív előkészítő keretein belül.
Nem kérdés tehát, hogy a BeHappy tanárai mindenben segítséget nyújtanak ahhoz, hogy a tanulók minél rövidebb időn belül elérhessék a kitűzött céljukat. Az angol nyelvvizsga TELC rendszerben történik, amiről érdemes tudni, hogy államilag elismert. Ha Ön is szeretne többet megtudni mind a tanfolyamok, mind pedig a vizsgák menetéről, órarendekről, tanárokról, keresse fel a behappynyelviskola.hu weboldalt!