Az ember igyekszik mindig mindenből az alkalomhoz illő dolgokat választani. Így van ez az asztal feldíszítése esetében is. Amikor bármilyen ünnep közeleg, sokszor a hozzá illő szalvéta kerül az asztalra. Egy nagyon okos döntés volt ez a gyártóktól, mikor kitalálták, hogy nem csak egy egyszínű, hagyományos papírtörlőt kezdenek el gyártani, hanem már nem hagyják veszni a szép felületet, és nyomtatnak rá valami képet.
Eleinte ezek kedves képek lehettek, de az ünnepek alkalmával elkezdődik azon papíreszközök árusítása, amelyek az alkalmat vagy a hozzá kapcsolódó képeket ábrázolják. Ezt meg is figyelhetjük könnyedén a boltok polcain, mert nem kapható az év bármelyik napján karácsonyfával díszített szalvéta a boltokban.
Ezek a kis apróságok igazán fel tudják dobni akár az ember hangulatát is, érdemes lehet adni arra, hogy mikor milyen szalvéta díszítse a terítéket. Sokan aztán dilemmába is eshetnek, mert olyan szépek tudnak lenni a képek, hogy nem merik használni rendeltetésüknek megfelelően. A szalvéta elsődleges feladata a díszítés, de egyben az is, hogy törlőeszközként használjuk, bármilyen szép is.