Dr. Kárász Tamás

Dr. Kárász Tamás kitűnőre vizsgázott

Ha olyan orvost keresünk, aki summa cum laude végezte el az orvosi iskolát, akkor Dr. Kárász Tamás biztosan az elsők között lesz. A remek sebész mára már igazi szaktekintéllyé avanzsált. Számos remek eredménnyel büszkélkedhet. Dr. Kárász Tamás kitűnő minősítéssel elvégezte a Pécsi Egyetem Általános Orvostudományi Kart 1994-ben. Ezt nem minden orvos mondhatja el magáról. Bár fontos a jó jegy, de az ritka, ha valaki summa cum laude minősítést kap. A remek eredmény után 2000-ben letette a fül-orr-gégegyógyászati szakvizsgáját, amit 2005-ben a plasztikai égés sebészeti vizsga követett.

Ezután kezdett el plasztikai sebészettel foglalkozni. A több mint 20 éves tapasztalat alatt, amit Dr. Kárász Tamás megszerzett, folyamatosan részt vett önfejlesztő képzéseken. A mai napig is aktívan részt vesz az újításokban. Amit sokan nem tudnak a szakemberről, hogy Dr. Tizedes Györggyel kidolgozták a biplanáris, rádiófrekvencia-asszisztált fülplasztikát. Ez olyan továbbfejlesztett változata az előző eljárásoknak, ami nem tartalmazza a plasztika negatív hatásait. Ezért ezzel a technikával a lehető legkevesebb szövődmény érhető el.

Dr. Kárász Tamás szakmai pályafutása is rendkívül érdekes

Miután elvégezte az iskolát és megszerezte a különféle szakvizsgákat, 2000-ben megkezdte a szakmai gyakorlatát is. Nem máshol, mint a Pécsi Sebészeti Klinikán. Ez a klinika híres a fej-nyak és fül-orr-gégészeti sebészetéről. Itt 4 éven keresztül olyan nagy és neves szaktekintélyektől tanulhatott, mint prof. Pytel József és prof. Bauer Miklós. A remek tanárok mellett elsajátíthatta a FESS, az orrsövény és arcüregműtéteket. 2004-ben pedig megszerezte az adjunktusi kinevezését. 2005-ben a gyakorlatát Magyarország egyik legnagyobb forgalmú betegosztályáról szerezte.

Minden páciensnek fontos, hogy olyan orvost válasszon, aki kellő tapasztalattal rendelkezik. Emellett végezzen szép és tetszetős munkát, valamint legyen kedves a betegeivel. Dr. Kárász Tamás is arra törekszik, hogy jó kapcsolatot alakíthasson ki az ügyfeleivel. Fontos, hogy mindent meg tudjanak beszélni és együtt alakíthassák ki a plasztikai tervet, de a beavatkozás után is megmaradhasson a hosszú távú orvos-beteg kapcsolat. Ha szeretnénk többet megtudni Dr. Kárász Tamásról, akkor tegyünk egy látogatást a Youtube csatornájára! Itt találhatunk frissebb és régebbi videókat egyaránt. Ezek mind-mind az információk átadáshoz készültek.

Dr. Kárász Tamás az orrműtét mellett, más beavatkozásokat is végez

Igen népszerűnek számít az ajakfelöltés, a ránctalanító kezelés és a mellnagyobbítás. A doktor úr természetesen szeret kipróbálni újdonságokat is. A szakértő úgy látja, hogy egyre nagyobb tért hódítanak a természetes eljárások. A mai trendek azt mutatják, hogy a hölgyek előnyben részesítik a naturálisabb beavatkozásokat. Dr. Kárász Tamás speciális területe az orrplasztika, bár itt is folyamatosan vannak újítások. Ilyen például a Piezo Ultrasonikus vágó, amit csak igen kevesen alkalmaznak hazánkban is. Ez kevésbé roncsolja a lágy részeket.