Élet a halál után a Korán szerint

 

Élet a halál után
Élet a halál után

Minden vallásban nagy szerepet kap annak meghatározása, hogy mi is történik a halál után az emberrel. Vallásonként más-más választ kapunk. Most megismerhetjük azt, hogy az iszlám miként vélekedik az élet a halál utáni kérdéskörével kapcsolatosan. A Koránban pontos utalásokat lehet találni arra, hogy mi is vár az emberre az elmúlást követően. Tanulmányok, rövid írások Korán idézetekkel alátámasztva próbálják meg kifejteni ezt a kérdéskört, hogy az élet a halál után folytatódik-e.

Az iszlám vallással kapcsolatban számos kérdésre kaphat megfelelő és kimerítő választ a hazánkban élő muszlim közösség egyházának oldalán, ami számos érdekességet is megismertet a látogatókkal. Allah nevének eredete, az arab írás fontosabb jellemzői is megismerhetőek a portálon. Azt, hogy az élet a halál után folytatódik-e, a honlapon megtekintheti, illetve a hazánkban található gyülekezetekről is információkat olvashat. Ha érdeklődik az iszlám vallás után, akkor lépjen be a honlapra, ahol hiteles ismeretanyaghoz juthat, illetve különféle dokumentumokat is letölthet a vallással kapcsolatosan!