Ezért hasznos az E-vitamin

E-vitamin
E-vitamin

Néha úgy tűnhet, hogy olyan sokféle vitamin és ásványi anyag van, amit számon tartani sem könnyű, nemhogy tudni, miért hasznos számunkra és még a megfelelő mennyiségben magunkhoz is venni. Az E-vitamin azonban kiemelkedő fontossággal bír, hiszen védi a szívünket. Ez annak köszönhető, hogy szabadgyök megfogó hatásának hála, képes megvédeni a szív koszorúereit a károsodásoktól. Ezzel segít abban, hogy nagyobb eséllyel kerülhessük el az érelmeszesedést. Továbbá abban is, hogy ne képződjenek a szerveztünkben vérrögök, ami így védelmet nyújt a trombózis ellen, sőt, a szívroham és a szélütés kialakulása ellen, szintén hatékony megoldás lehet.

Ezek mellett, az E-vitamin képes csökkenteni az Alzheimer-kór kialakulását és fertőzések esetén is nagyon hasznos, ahogy a felületi sebgyógyításban úgyszintén jeleskedik. Akik pedig kénytelenek elviselni a nagyvárosi szmogot, feltétlenül figyeljenek oda az E-vitamin bevitelre, hiszen a légszennyezés nagyban csökkenti a felszívódását. Ha pedig természetes úton szeretnénk biztosítani a megfelelő E-vitamin bevitelt, akkor vegyünk magunkhoz növényi olajokat, valamint gabonacsírákat, mogyorót, mandulát.