A minőségi játékok nemcsak kikapcsolódást tartogatnak a csemetéknek, hanem tanulhatnak is valamit, miközben önfeledt szórakoznak. Ez az, ami olyan népszerűvé tette a Playbox termékeit. Szórakoztat, miközben kreativitásra nevel és fejleszti a kézügyességet, az alkotói készséget.
Minden generáció esetében fel lehetne hozni valamit, amit károsnak tartanak a gyerekek fejlődését illetően. Annak idején ez a televízió volt, majd következtek a különféle videojátékok és manapság már az okostelefonok és a tabletek hódítanak.
A Playbox, viszont arra készteti a gyermekeket, hogy egy időre félretegyék ezeket az eszközöket és inkább játszanak például az aszfaltkrétával, a gyöngykép figurákkal, esetleg a kreatív szettel. Így már garantált a minőségi kikapcsolódás és a szülők sem kell amiatt zsörtölődjenek, hogy a kicsiket nem lehet elcsábítani a számítógép elől.
A Playbox termékei úgy lettek kitalálva, hogy akár a felnőttek is beszállhatnak a mókába, hiszen a közös játék nagyon hatékony, hogyha a kapcsolatépítésről van szó.