Meddig maradnak fenn a vallások?

Vallások
Vallások

Nem kérdéses, hogy napjainkban a vallások meglehetősen széttagoltak. Ez alatt azt értjük, hogy sok vallás van jelen a hétköznapjainkban, nem beszélve a számtalan felekezetről, akár szektákról. A legnagyobb vallások sikere természetesen még napjainkban is töretlen, legalábbis a mai társadalmi viszonyokat tekintve. A keresztény vallások csoportja szinte minden országban jelen van, s manapság ez már igaz például a buddhizmusra is. Kérdéses azonban, hogy mely vallások fognak eltűnni, illetve felemelkedni a jövőben. Sokan azt állítják, hogy a kereszténység a mai, modern világban kudarcokra van ítélve, s mindezt a konzervativitásának köszönheti, s lesznek olyan vallások, vagy eszmék, amelyek felülkerekednek majd rajta. Az persze tény, hogy a huszadik századtól kezdődően óriási fejlődésen ment keresztül az emberiség, legalábbis technikai értelemben. A világról való tudásunk szinte alig lett több, de már érintőképernyős készülékekkel kommunikálunk, szerveket ültetünk át stb. Ezek mind materiális javak, amelyek valóban nagy változást hoztak az emberiség életébe, ugyanakkor a tudásunk a világegyetemről szinte semmit nem változott. Éppen ezért gondolják sokan, hogy a vallásoknak a jövőben is nagy szerep jut majd, ugyanis az emberiség a közeljövőben még nem fogja tudni megvalósítani a legnagyobb célkitűzését, vagyis a világegyetem meghódítását, illetve megismerését. Igazat kell tehát adnunk azoknak, akik úgy gondolják, hogy bizonyos vallások elbuknak majd, mivel ez elkerülhetetlen. Olyan vallások lépnek majd a helyükre, amelyek képesek alkalmazkodni az adott igényekhez, s az akkor élő emberekhez!