Star Wars játékok

Star Wars játékok a tanulás jegyében

Ha van valami kerek e világon, amire egész egyszerűen nincs hatása még az idő mindent elemésztő erejének sem, akkor az a Star Wars kultusz. Az epikus történet az 1970-es években kezdődött, egykori első rajongói már felnőttek és azóta maguk is szülőkké, nagyszülőkké váltak.

Ez persze nem jelenti azt, hogy a mai generáció ne rajongana a Csillagok Háborújáért, amit mi sem igazol jobban, mint a Star Wars játékok elképesztő népszerűsége. A tendencia ugyanis azt mutatja, már az egészen kicsik is érdeklődéssel követik Luke, Han Solo és a mindig mókás Csubakka kalandjait a rossz erőivel szemben.

A Star Wars játékokról nem lehet kategorikusan kijelenteni, mégis megállapíthatjuk, hogy inkább a fiúk körében aratják az osztatlan sikerüket. E kijelentésen egyébként nem lepődhetünk meg túlzottan, tekintve az akciókban dús történetet, a hatalmas robbanásokkal megfűszerezett űrcsatákat, amelyek valóban a kisfiúk fantáziáját mozgatja meg jobban.

A Star Wars játékok a filmek tematikáját követik és mint olyanok, roppant szórakoztatóak. A kérdés már csak az, honnan szerezhetjük be a leghatékonyabban, ha nem kívánunk szülőként kompromisszumot kötni a minőség és a jutányos ár között? A tapasztalt anyukák böngészőjében garantáltan el van mentve könyvjelzőként a Játékwebshop honlapja és nem véletlenül, a színes termékpalettán ugyanis a Star Wars játékok mellett, számos egyéb kiváló terméket találhatunk.

A Star Wars játékok jegyében az iskolára is felkészíthetjük a csemetéinket. Legyen szó iskolatáskáról, tolltartóról, ceruzakészletről vagy világítós LED-es naplóról, a webshop felhozatalában nem fogunk csalódni. Persze arra is lehetőség van, hogy a Star Wars játékok tengelyének ne a tanulást, hanem a szórakozást tegyük meg.

Erre kitűnő lehetőséget szolgáltat a világító kerekekkel felszerelt görkorcsolya, a Star Wars tematikával bíró társasjáték, az izgalmas autós versenypálya vagy a szereplőkről mintázott élethű figurák. Sőt, a webshopon található jelmezekkel a csemeténk bele is bújhat a kedvenc hősének bőrébe.